Legyen az, hogy… minthogy egy ciklus…. Kackackackac… hehehehe….. Istenem….
De most de most de most
már egy ideje nincs mit mondanom.
egy ideje csak figyelek
és úgy tűnik, nem szeretek
na jó, ez nem igaz
én mindenkit szeretek.
mégis ki választana hideg rideg fémet
a kezed melege helyett?
és ki az, aki kénytelen ráerőszakolni magát?
az érdekelne,
állt-e valaha valaki a helyemben
elmerült-e valaki ugyanebben az érzésben?
ha igen, hogy találjak rá?
hogyan várhatom el tanácsát?
miért segítene nekem magam mögött hagyni a keserűség hatását?
oh, igen,
eszembe jutott.
hiszen én vagyok az
vagyis nem,
ő nem a jelenlegi én,
csak egy múltbeli árnyéka.
valaki, aki számtalanszor keresztülment már ezen
ugyanazok a gondolatok táncolták körül ezerszer
mintha tűz lenne
hiszem, hogy az volt
a mai napig az
ráadásul az említett sok esemény miatt.
ezért szeret mindenkit
tudja, milyen az, amikor az egyik pillanatban te vagy valaki világa,
a másikban meg már a szomszédodat csodálja
ma beszéltem rólad.
tudod, abban bízok, hogy ha kibeszéllek magamból
akkor talán kapok egy éjjelt
amikor nem látlak majd álmomban.
a nappalaim egyáltalán nem rólad szólnak
megelégedés, hogy őszintén szeretek büszkeség őszintének lenni.
tiszta, tiszta, tiszta. nem az, amit érzek, azt hiszem,
az már régen nem az. de amit mondok, amit cselekszem,
én úgy látom, igyekszem.
már nem tervezek sem veled,
sem mással.
csendben vagyok. észrevetted? feltűnt,
hogy hallgatok? azóta sem tudod, hogy írok hozzád.
nem szokásom a csend.
ez, gondolom, feltűnt – ha más nem is.
de – sok más dologgal együtt –
ennek művészetét is tanulom. idejét érzem.
holnap igenis sütni fog a nap.
holnap igenis táncolni fogok. ha más nem,
hát a lelkem. már nehezedik.
alászáll. terjed.
ha eloltom a lámpát,
ugye ma éjjel távol maradsz?
ma gondoltam rád. előtted van még a kristálytiszta ég és a vakító nap? hogy olyan
volt, mintha felhők között járnánk? sokszor nézel úgy rám azóta. vagy már azelőtt is
ilyen voltál, csak nem vettem észre? vagy nem akartam? imádom a várost, és ha
maradnék, nem lennék a kelleténél távolabb tőled. én nem szeretnék sokat.
általában, ha komolyan belegondolok, nem akarok sokat. inkább soha. tőled meg
főleg nem. azt hiszem, a valóság mindig is megijesztett kissé. mindig menekültem
előle, és talán ezért nem érhetett utol.
ma az árnyékok egyenként mind rám köszöntek.
a köd kitisztult végre
a hiányérzet hiánya
kimondottan jól esett.
lassúztam volna, ha van kivel
a függöny beljebb libbent
ezt most lehet magától tette,
önnön megfontolásból, hosszas
tanakodás után talán így látta
jónak. így látta helyesnek.
először rend és tisztaság uralkodott
– szünet természetesen volt,
de hát ez is elmúlt egy idő után
fekete tinta a fehér lepedőn
most én is feszülten hallgatom
figyelem
türelmetlenül várom,
mit szeretne mondani
– gondolatmenete végén vajon hova jut
érdekel, hogy szerinte miért
táncolnak cinegék minden reggel
az ablakpárkányomon
miért van ezen a plafonon
három lámpa, ha egyiknek
sincs elég erős fénye ahhoz, hogy
olvashassak alatta
(miért szorongunk ilyen sokat?)
ez az én történetemet már rég megkezdte
nem tudok lépni már feléd egyet se
azt magyarázom, hogy a kacsának vízre van szüksége
nem feltétlen halastóra
halkan dobolom a ritmust
így talán a szervezetem előbb megszokja a ciklust
a fizikai érintés engem
most nem visszarángat, hanem búcsút int és fellő
utánad tekint, szegény szomorú merengő
ez már igazán pertu
szövegeimben most először
tudni akarja,
ebben a pillanatban éppen mi miatt hagytad őt magára
asztali tenisz kopogása
monoton szív zokogása
egy ideje nyugodt vagyok,
bár nem érzek semmit.
mielőtt kérdeznéd
ez nem szerelmi vallomás,
ez segélykiáltás.
alsó polcra a helyedben nem tenném
mélyebb vízbe nélküled nem lépnék
ígérem
soha többé nem hagylak egyedül velük
ez már a süvítő szél
ne haragudj, de nem mozdulok odébb
csak egy kicsit még.
hadd maradjak itt veled
de csak amíg eljátszom,
(és meggyőzlek)
hogy a tömegben
már rég nem téged kereslek
az órát se tudom követni,
az idő a telefonnal együtt csúszik ki a kezeim közül.
éjszakai tölgyfa a lovak és az angyalok között
egybeolvadt már az összes semmit nem jelentés
már mind egyek vagyunk