Iskolánk harmadik osztályos tanulója, Győri Áron, igazi példakép a fiatalok számára. Nemcsak iskolai tanulmányait végzi lelkiismeretesen, hanem szabadidejében futóversenyeken indul, állatokat gondoz, és aktív tagja a cserkészmozgalomnak is. Áront tavaly októberben, az iskolánk Erasmus+ programjának törökországi tanulmányi útján ismertem meg. Már akkor lenyűgözött az az elhivatottság és energia, amellyel minden területen helytáll. Egyértelmű volt számomra, hogy nem könnyű ennyi tevékenységet összeegyeztetni, de ő mégis megbirkózik a kihívásokkal.
Ha néhány mondatban kellene bemutatkoznod az iskolatársainknak, mit mondanál?
Győri Áron vagyok 17 éves, a Magángimnázium III.B osztályos diákja vagyok. Szenvedélyem az állattartás és a futás.
Tudom rólad, hogy nem régóta futsz, mégis rendszeresen fantasztikus eredményeket érsz el. Hogy indult a futókarriered?
Tavaly októberben kezdtem el futni, és egyből csatlakoztam egy futóklubhoz, akik biztattak, hogy ne hagyjam abba és, hogy vegyek részt velük a versenyeken.
Mi volt a legnagyobb eredmény, amit eddig elértél?
Most június elsején két félmaratont futottam mindkettőt 1:34:00 idő alatt teljesítettem, és ezzel megdöntöttem a saját rekordomat és még dobogóra is állhattam.
Mi a jelenlegi célod?
Januárban részt szeretnék venni egy maratonon, amire már hónapok óta készülök. Később pedig a Balaton körbefutását szeretném teljesíteni.
Emlékszel az első futóversenyedre? Ha igen, mesélj róla!
Felejthetetlen élmény volt, szerintem mindig emlékezni fogok rá. Tavaly november 11-én vettem részt az első félmaratonom, ami egyben az első versenyem is volt. Egy futótásrammal együtt futottuk le közösen. 2 óra alatt sikerült is és nagyon büszkék voltunk magunkra. A szél nem kedvezett nekünk, de mi nagyon jól szórakoztunk az egész verseny alatt.
Milyen gyakran jársz futni a versenyeken kívül?
Hetente 4-5 alkalommal járok futni 10 kilométereket, de ez mindig változó, az időbeosztásomtól függ.
Honnan szerzed a motivációt egy hosszú nap után, hogy még kimenj futni?
Számomra a futás kikapcsolódás egy hosszú nap után. Igaz, néha nehéz elindulni ilyen hidegben, de rágondolok a céljaimra, és egyből könnyebb elindulni, vagy közösen megyek ki futni a futótársaimmal, beszélgetve nagyon gyorsan gyűlnek a kilométerek.
Tudjuk, hogy szenvedélyed az állatok gondozása, többek közt iskolánkból is jártak már nálad otthon, Nádszegen. Mikor kezdtél el foglalkozni állattartással, és mi volt az első állatod?
Az első állataimat 7 éves koromban kaptam meg, ami 30 tyúk volt.
Mondanál néhány példát, hogy milyen állatokat tartasz?
Nagyon sok féle baromfi megtalálható nálam, de rengeteg féle exotikus állat is megtalálható például: emu, skorpió, nyílméregbéka, axolotl, gömbhal, különféle papagájok, aranyfácán…
Egy állattartónak van kedvenc állata a sajátjai közül?
Ezt a kérdést mindig megkapom, de nem tudom választani, mindet egyenlően szeretem.
Gondolkodtál már azon, hogy milyen állatot szeretnél még tartani a jövőben?
A meglévő állatfajokból szeretném bővíteni az állományomat, ha új fajokra gondolunk, akkor kenguru vagy új fajta papagájok vannak tervben, ha pedig a messzi jövőre tekintünk, akkor zebrát mondanék.
Nagyjából mennyi állatod van jelenleg?
Ez a szám mindig változó, de jelenleg körülbelül 500 állatnak adok otthon.
Bizonyára nem könnyű a rendszeres futást, az állatok ellátását, a cserkészetet és az iskola által támasztott követelmények teljesítését összehangolni. Hogy sikerül a hármat összeegyeztetni?
Nem könnyű összeegyeztetni mindent, de kitartással minden megoldható. Vannak nehezebb napok, de eddig mindig sikerült megoldanom.
Ki a legnagyobb támogatód?
A szüleim a legnagyobb támogatóim, mindenben segítenek, amiben tudnak, és az összes versenyre is elkísérnek.
Beszéljünk a suliról! Mi a kedvenc tantárgyad, és miért?
Ez nehéz kérdés, mert nincs kimondottan kedvenc tantárgyam, de ha választanom kéne, akkor a biológiát mondanám.
Hol látod magad a jövőben? Mit szeretnél tanulni?
Az elhangzottak alapján rá lehet jönni, hogy állatorvosként szeretnék dolgozni, mert az állatok teszik ki az életem nagy részét.
Mit tanácsolnál azoknak, akik szeretnék elkezdeni a versenyszintű futást, vagy komolyabb állattartásba vágnának bele?
Akarattal és idővel mindent el lehet érni, amit szeretnénk, de ha kérdésetek lenne nyugodtan forduljatok hozzám.