Kanyonok halálszelében vergődő vándor voltam,vacsorára ördögszekereket ettem.Vihar közepén köteleket tépő hajósinas voltam,üvöltött s vért könnyezett a tenyerem.Hegyes jégcsapokkal fókákra vadászó eszkimó voltam,tegnap halálra fagyott a gyerekem.Uram földjeit szüntelen kapáló jobbágy voltam,s úgy hívott “te”, mert

Az öreg csalót megkoronázták,lépése nyomát arannyal cicomázták.Dagadt ujján szétpattant a jegygyűrű.Csak legyen a trónhoz is épp ilyen hű.Kényelmes, Fenség? Csak nem kér egy kis vizet?Libabőrös már? Egyre gyűlik a hideg… A hóhérokat már nem csak

Vizet fakasztottam a sziklából újra:Mózes lennék? törvényt hozó hegyek hátán?Pedig engem nem segített helyes útrase Isten, se bokor, se népem, se sátán.Szánakozik közben rajtam a szűz Vadász,majd kecses felhőközi bújócskára hív,hisz tudja, nem vagyok én