A Magángimi az elsősök szemével

Harmadikosként gyakran elkap a nosztalgia, amikor visszagondolok az első évemre a gimiben. Az első hetek egyszerre voltak ijesztőek és izgalmasak. Új hely, új emberek, és egy teljesen más rendszer – ez mind kihívás elé állított. De ahogy jobban megismertem az osztálytársaimat, lassan sikerült hozzászoknom az új kerékvágáshoz.  Most viszont pár kérdést feltéve megkérdeztem a jelenlegi elsőseinket, ők hogyan élik meg ezt az időszakot.

1. Miért pont a Magánt választottad? Mit hallottál a sulinkról?
2. Mi volt az első benyomásod az új tanáraidról/osztálytársaidról/diáktársaidról?
Változott azóta ezen emberekről a véleményed?
3. Hogy élted meg az avatást és az azt megelőző 2 hónapnyi “próbatételt”?
4. Sikerült már hozzászokni a 72 perces órákhoz + az egész új környezethez?
5. Hogy élted meg a gólyatábort?
6. Miben más a gimi, mint az alapsuli?

Sági Anna Flóra

1. Nekem szinte nem volt kérdés, hogy hova akarok menni. Már nyolcadikban nagyon megtetszett ez a suli, legjobban talán az óraszámok és a közösség húzott ide.
2. Először persze mindenkitől féltem, viszont nagyon hamar megszerettem az egész évfolyamot, és persze a többi diáktársammal is megtaláltam a közös hangot. A tanárokról átlagban jó volt az első benyomásom, és nem csalódtam.
3. Személy szerint én nagyon élveztem az avatást, tetszett, hogy a feladataink inkább szórakoztatóak és viccesek voltak, mint megalázóak. Az előtte lévő időszakról is körülbelül ez a véleményem.
4. Én úgy egy hét alatt bele is szoktam a hosszabb órákba, sokkal könnyebb így. A környezet megszokása sem volt nehéz a közösség miatt.
5. Rettentően élveztem, nagyon feloldotta a feszültséget és az izgulást, ami bennünk volt, újra visszamennék, ha lehetne.
6.Természetesen mindegyikünk érzi, hogy tanulni azért többet kell, de örülök, hogy a tanáraink által már felnőttesebben vagyunk kezelve, sokkal másabb.

Melicher Antónia

1. Mindenképpen gimnáziumba szerettem volna menni, ezért elmentem mindkét szerdahelyi gimnázium nyílt napjára. A Magángimi nyílt napja nagyon megtetszett nekem, és már akkor tudtam, hogy ide szeretnék járni majd. Tetszett a családias hangulat, az órák is nagyon tetszettek, amikbe belenézhettünk. 
Sokan mondták, hogy jó itt a hangulat, vannak különböző szakkörök, amikre járhatsz, ha valamilyen tantárgy jobban érdekel, tanulmányi- és sportversenyekre is van lehetőség. Sokat kell tanulni, de dicsérték a tanárokat is, és hogy az iskola sok jó helyre szervez kirándulásokat.
2. Úgy jöttem a Magángimibe, hogy voltak ismerőseim, akikről tudtam, hogy ide jönnek, az egyik barátnőm, a régi osztályomból is páran és egyéb helyekről is. Sokan voltak azok is, akiket még nem ismertem, de szerintem nagyon jó volt nekem ez a változás az alapiskola után, hogy új osztályom lett. Az első benyomásom az új diáktársaimról az a felkészítőn volt augusztus utolsó hetében, ahol megismertem párat, és nagyon jó volt beszélgetni velük. Az évnyitó pikniken megtudtuk, hogy ki melyik osztályba került. Aztán a gólyatáborban már jobban megismerkedhettünk az osztálytársainkkal, évfolyamtársainkkal. Nekem nagyon tetszett akkor is a társaság, és ez azóta sem változott.
Az új tanárok szimpatikusak voltak nekem. Meg kellett szokni, hogy ki milyen stílusban tanít, ki szigorúbb, ki kevésbé szigorú, de azóta sem változott róluk a véleményem.
3. Tudtuk, hogy az első 2 hónapban fogunk kapni feladatokat a 3.-osoktól, és először egy kicsit tartottam tőle, hogy vajon mit kell majd csinálnunk. Aztán olyan feladataink voltak például, hogy táncolnunk kellett a folyosón, beöltözni a 90-es évek divatja szerint, sütit sütni, amiket élveztem is.
Az avatás előtt mindannyian izgultunk. A közös műsort, amit az osztályunk készített, nagyon élveztük, készültünk rá, és az avatás része is vicces volt.
4. A 72 perces órák az elején kicsit hosszúnak tűntek, de gyorsan megszoktam őket. Sok előnye van szerintem, a legnagyobb hogy egy nap csak 4 óránk van, így csak 4 fajta tantárgyra kell készülnünk. Az új környezettel sem volt probléma, már az elején megtetszett nekem.
5. A gólyatábor egy nagyon jó élmény volt számomra. Itt megismerkedhettünk egymással, a tanárainkkal, tetszettek a programok is.
6. A gimiben a tanárok máshogy viszonyulnak hozzánk, diákokhoz, fiatal felnőttként tekintenek ránk. Abban is más, hogy itt csak „nagyobbak” vannak tőlünk, elsősöktől, nem úgy, mint az alapiskolában.

Kiss Réka

1. Azért választottam, mert tetszettek a 72 perces órák, és sok jót hallottam az iskoláról. 
2. Az első benyomásom a tanárokról az volt, hogy jó lesz velük az óra, és az osztálytársaimmal is így éreztem, és azóta se változott, szerintem jó helyre kerültem. 
3. Az avatás nagyon tetszett, ahogy a próbatételek is, viccesek voltak, én nagyon élveztem őket. 
4. Nem volt nehéz megszokni a 72 perces órákat, és tényleg jobbak. 
5. A gólyatábor nagyon sok mindenben segített, sok mindenkivel jóba lettem, és összekovácsolódott az osztály. 
6. Őszintén, sokkal többet kell itt tanulni, mint alapsuliban, de szerintem a kollektíva is sokkal jobb, és egy szinten lazábban is vesznek mindent, de akarni kell.

Lörincz Dániel

1. Hát igazából a Vámbéry és a Magán között válogattam, de azért választottam ezt, mert ezzel jobban szimpatizáltam, a suliról is jó dolgokat hallottam.
2. Az első benyomásom igazából jó volt az osztálytársakkal és a tanárokkal kapcsolatban is, eddig nem változott a véleményem, a többi diák is kedves és befogadó.
3. Tetszett az avatás, szerintem teljesen jó volt, nem találtam megalázónak egyáltalán, az azt megelőző 2 hónapnyi próbatételek is teljesen jók voltak szerintem.
4. Igen, sikerült hozzászoknom, szerintem elég könnyen, az új környezetet is könnyen meg tudtam szokni.
5. A gólyatábor szerintem nagyon jó volt, jobban meg tudtam ismerni a többi évfolyamtársat, és jobban össze tudtam szokni a többiekkel.
6. Nekem jobban tetszik, mint az alapsuli, bár többet kell tanulni, de erre számítottam. Az embereket könnyen meg tudtam szokni, úgyhogy nekem összességében jobban tetszik a gimi.

Bondor Sebestyén

1. A Magángimit azért választottam, mert sok jót hallottam róla: a családias légkörről, a tanárok segítőkészségéről, és arról, hogy itt tényleg figyelnek arra, hogy a diákok teljes tudásuk szerint teljesíthessenek. 
2. Az első benyomásom a tanárokról az volt, hogy nagyon lelkesek (meglepő alapiskola után), az osztálytársaimról pedig: vegyes a társaság, de kedvesnek tűntek. A tanárokról úgy érzem, tényleg megpróbálnak minket megérteni, nemcsak tanítani. 
3. Az avatás és a két hónap próbatétel egyszerre volt izgalmas és fárasztó. A próbák alatt néha úgy éreztem, hogy túl sok a stressz, de utólag látom, hogy összehozta az osztályunkat. Az avatás napja – mindenek ellenére 😀 – jó élményként maradt meg. 
4. A 72 perces órák eleinte nagyon furcsák voltak, de mostanra megszoktam őket, úgy érződik, mintha a megszokott 45 percesek lennének. Most már otthonosan mozgok az iskolában, eleinte kicsit tartottam attól, ami rám várt. 
5. A gólyatábor szerintem nagyon jó volt, mindenki, akivel beszéltem, jól érezte magát. Az esti programokon és a közös játékokon látszott, hogy a programokat szervező tanárok célja az volt, hogy a lehető legjobban érezzük magunkat. 
6. A gimi sokkal szabadabb, mint az alapsuli, de nagyobb a tét, a felelősség. Itt jobban számít, hogyan osztom be az időmet, és hogy tényleg odafigyelek-e az órákon. Az előző iskolámban nem volt meg a kellő tisztelet tanárok és diákok között. Ez szerencsére itt egyáltalán nincs jelen, mindenki odafigyel a másikra.

Polák Tamás

1. Hát az egész úgy kezdődött, hogy rájöttem a kémia iránti rajongásomra. Amikor ezt közöltem, a Magángimit ajánlották, mert hogy ott elég magas színvonalon van a reál tantárgyak oktatása. Amikor a nyílt napon voltam, tetszett nekem ez a laza, otthonias stílus. Továbbá a 72 perces órákról említették, hogy sokkal könnyebbé teszi az életet, mint a „régimódi” rendszer. 
2. Amikor idejöttem, mindenki nagyon barátságos, befogadó volt, a tanárok (mint ahogy a gólyatáborban kiderült :D) pedig szintúgy próbálnak egy kis szórakozást vinni a diák életében, nem csak oktatni azt. És ez a tapasztalom azóta se változott. 
3. Az avatást eleve nem úgy fogtam fel, hogy „Na most a harmadikosok jól kitolnak velünk”, hanem mint egyféle bulit, szórakozási lehetőséget. Ezért is vártam mindig, mi lesz a következő „megmérettetés”. Magát az avatási műsort pedig nagyon élveztem.
4. Igen, ezen magam is meglepődtem, hogy mennyire könnyen megszoktam ezt az új órarendet meg az osztályt. Először a 29-es létszámot kicsit szokatlannak tartottam, mert egy 6-os létszámú osztályban voltam eddig, de megszoktam a sok embert is elég hamar. 
5. A gólyatábor egy kivételesen nagy élmény volt számomra, mivel nagyjából összeismerkedhettem az évfolyamtársaimmal. Tetszett a vetélkedő is, meg az improvizációs színészkedés is. 
6. Itt sokkal lazább úgy kb. mindenki. Meg egy kicsit többen vannak, mint az előző suliban (egy emeleten vannak annyian, mint egész alapsuliban :D). Az ebédszünet is hamarabb van itt, mint ott. Meg persze a 72 perces órák.

Bors Pál

1. Nekem főleg a nyílt nap döntötte el, hogy a Magánba jövök.
2. Az első benyomás nagyon pozitív volt a tanárokkal és az osztálytársakkal is. A véleményem nem nagyon változott azóta sem.
3. Az avatást jól éltem meg, nagyon jól ki volt találva. A próbatételek is jók voltak, nem voltak túl rosszak, se túl könnyűek.
4. A 72 perces órákhoz és az új környezethez is kb 2 hét alatt hozzászoktam.
5. A gólyatábor szerintem nagyon jól összekovácsolta az osztályt.
6. Ha egy szóban kéne mondani, akkor az innovatív szavat használnám. Tetszik, hogy az iskola sok új dolgot vezet be, ami az alapsuliban nem volt.

Godó Marcell

1. Miért pont a Magángimit választottam? Hát nekem a nagytestvérem ide járt, és sok jó dolgot mesélt az iskoláról, sőt még azt is hallottam, hogy jól felkészíti a diákokat, de ezt még csak 3 év múlva fogom megtudni. 
2. Amikor először bejöttem az iskolába, a tanárok kedvesek voltak, de mára már sajnos szigorúabbak lettek, mivel ez nem ovi, és az osztálytársaimról egyből tudtam, hogy jobbak, mint a régi osztályom, és ez a vélemény még nem változott.
3. Nekem nem adtak fel nehéz feladatokat, csak olyanokat, amin én is röhögtem, szóval csak egy kicsit kényelmetlen volt az egész 
4. A 72 perces órák a legelején fárasztóak voltak, de már megszoktam őket, sőt kevesebb órára kell tanulni így. A környezet meg nem igazán új, csak szerintem minden komorabb.
5. Jól ment, nem lennék itt, ha elhunytam volna.. csak a csótányok a szobába nem voltak a legkellemesebbek 
6. Tanulás szempontjából a gimi az én szememből 2-szer nehezebb, mint az alapsuli, és a hangulat picikét komorabb, de legalább már mindenkivel lehet normálisan beszélgetni.

Bodri Marco

1. Mert a barátaim a suliból azt mondták, hogy sokkal jobb, és igazuk volt.
2. Nagyon jó osztályt kaptam, és a legjobb tanár a suliból az osztályfőnököm,  nem tudom, hogy csak szerencsés voltam-e, de az összes tanáromat szeretem. Nem változott a véleményem azóta sem.
3. Nagyon jó volt, dús élményeket adott, és örülök, hogy az iskola ezt továbbra is csinálja, én is akarok majd avatni.
4. Már rég hozzászoktam, semmi új, és mivel érdekesek az órák, kibírható.
5. Nagy kaland volt a gólyatábor, főleg ezzel az évfolyammal.
6. Igazán semmiben. Nem érzem úgy, hogy többet tanulnék.

Boros Zoé

1. Az iskola hangulata fogott meg igazán, de a felkészítése a továbbtanulásra és a környezet segített a döntésben.
2. Mindenki nagyon kedves és szimpatikus volt, természetesen vannak emberek, akik kevésbé voltak azok, de egy idő után őket is meg lehet kedvelni .
3. Az avatástól nagyon féltem, pedig egyaltalán nem kellett volna szerintem, teljesen korrekt volt, az előtte lévő időszak szerintem inkább vicces és izgalmas volt, mint idegesítő.
4. A 72 perces órákhoz nagyon könnyen hozzá tudtam szokni, a környezethez sem volt nehéz, de ahhoz több idő kellett.
5. A gólyatábor nagyon tetszett, rögtön otthon éreztem magam, semmi ok nem volt az izgulásra.
6. Gimnáziumban sokkal komolyabban vesznek minket mint embereket, illetve nagyon jó a saját korosztályommal és olyan emberekkel lenni egy helyen, akiknek hasonló a világfelfogásuk, mint nekem.