A filmnek mint művészetnek nagyon sok ága van, ezáltal mindenki önmaga tud lenni és ki tudja fejezni magát. Vannak a megszokott nagyszabású MARVEL-filmek, ahol szinte senkit nem érdekel, ki a rendező, szimplán szórakozásból nézzük őket, az ilyen filmek művészileg sem olyan kifinomultak, mivel a kiadók nyomják ki magukból ezeket a filmeket évről évre egyre gagyibban.
Amikor viszont művészi filmekről beszélünk, kötelező megemlítenünk egypár rendezőt, mint Stanley Kubrick, Christopher Nolan, Quentin Tarantino, Andrej Tarkovsky vagy Wes Anderson. Eme rendezőknek mindnek meg van a sajátos stílusuk, amiről egyből felismerjük ki is a rendező.
Számomra Wes Anderson a legkülönösebb mindközül. Az 55 éves texasi rendező elbűvöli a közönséget különleges stílusával. A Bottle Rocket című fimjével debütált mint rendező 1996-ban. Ezt a filmet a jól ismert Owen Wilsonnal (aki filmjeiben a WOW szóért körülbelül 120K dollárt kap) írták, egy 13 perces fekete-fehér film volt, amire később kaptak támogatást, és elkészítették az egész estés változatát, ami sajnos nagy bukás volt. Anderson itt nem adta fel, Owennel írtak még egy filmet, a Rushmore-t. Nem csak ők nem adták föl, hanem a producerek sem, akik Anderson előző bukása ellenére látták az egyedi stílusát. Ebben a filmben jelenik meg először az IGAZI Wes Anderson.
A csodálatos storytelling és a vizuálok üvöltik, hogy ki is rendezte. A nézőben azt az érzetet kelti, mintha egy könyvben lennénk, amit színpadra vittek. A kis szójátékok, az abszurd dialógusok és monológok, a hatalmas filmsetek, furcsának tűnhetnek első nézésre, de mégis tisztán elmesélik a történetet. Filmjeiben a szereplők mindig nagyon illedelmesek, és megválogatják a szavaikat, de ezt kiegyensúlyozva betekintést ad a káoszba és a mocsokba is.
Nem feledkezhetünk meg Anderson vizuáljairól sem. Minden filmben más színpalettát használ, sokszor üvöltő, abszurd színeket. Még amit fontos kiemelni, az a kamera mozgatása. A legtöbb felvétel teljesen a szereplővel vagy képpel párhuzamos. Nincs olyan, hogy picit oldalról van felvéve valaki, még ha fordul is a kamera, akkor is 90 fokban fordul el, hogy megmaradjon a front. Nincsen mélység érzékeltetve a képekben. Ebből adódóan nincs sok kameramozgás, de nem is kell.
Wes Anderson az animációs filmekbe is betette a lábát. Természetesen ezt sem egyszerű módon tette, hanem elővette a Stop Motion művészetét. Ennek lényege, hogy minden egyes mozdulat egy kép. Kis bábukat igazítgatva több órán keresztül vesznek fel pár percet. Az első ilyen filmje a Fantastic Mr. Fox, ami idén ünnepli 15. évfordulóját. A film belemegy mély filozófiai kérdésekbe, amiben nem szeretnék most elmélyülni, ezt inkább mindenki nézze meg magának. A karakterek kifinomult mozgásai és a részletekre való odafigyelés mellett elég erős szinkronfelhozatallal várja a nézőket, mint például: George Clooney, Meryl Streep, Willem Dafoe, Owen Wilson, Adrien Brody és sok mások. A másik pedig az Isle of Dogs, amit ha gyorsan kimondunk, úgy hangzik, mint az I love Dogs.
Wes Anderson szerintem egy nagyon megosztó rendező. Valakinek tetszik a stílusa, valaki nézni se bírja. Én azt javaslom, ha egy könnyed filmet akarunk nézni, lessünk bele Wes Anderson egypár filmjébe. Személyes ajánlásaim: Fantastic Mr. Fox, Grand Budapest Hotel, French Dispatch, Bottle Rocket és az Isle of Dogs.
